Komposztálás panelban

Ha a házi komposztálás helyszíneként szóba kerülnek a panelházak, rendszerint értetlenség vagy elutasítás a válasz. Eltekintve attól, hogy mennyire tartjuk ezt az építési formát „emberközelinek”, az ott élők éppúgy komposztálhatnak, mint a kertvárosiak. Eleőd-Faludy Gabriella a fejébe vette; bebizonyítja, hogy a mások számára nehezen elképzelhető igenis lehetséges.

A főváros XII. kerületében található 40 lakásos, kilencemeletes épületben közel hetvenen laknak. A program elindulásakor 4 darab 240 literes kukával rendelkeztek, amelyek éves díja megközelítette a hétszázezer forintot. Mostanra, a program harmadik évében ennek a feléből is kijönnek.

Programvezetőnk 2007. márciusában kereste meg a közös képviselőt az ötlettel, hogy vezessék be a házban történő szelektív hulladékgyűjtést. Az áprilisi közgyűlésen a lakóknak is elmondta a javaslatot, akik támogatták az ötletet, és a zöldjavak komposztálását is felvetették. A házfelügyelő, Faludy Lászlóné elvállalta, hogy az egyik tárolóhelyiséget átalakítja szelektív hulladéktárolóvá.

A kialakításban az Örs Vezér Téri Fák Egyesülete és dr. Veszelei Gizella segített ötletekkel, kiadványokkal. Itt már évek óta saját kezdeményezésre működik hasonló program.

A szelektív hulladékgyűjtő kialakítása 2007. május-június folyamán zajlott le, és júliustól megkezdődött a házban a helyi szelektív gyűjtés. Három hónap alatt jelentősen csökkent a kukába kerülő hulladék mennyisége, ezért októbertől visszamondtak egy 240 l-es gyűjtőedényt az FKF Zrt-nek!

2007. novemberében felállítottak 2 db lombkomposztáló rácsot, hogy csökkentsék a "Kerti zöldhulladék" elszállítására szolgáló zsákok használatát. Az egyiket a kukák közelében helyezték el, azzal a céllal, hogy felmérjék a lakók hajlandóságát  a komposztálásra. 2008. január közepére ez a lombkomposztáló megtelt a lakók által belehordott konyhai és háztartási zöldjavakkal.

Szemmel láthatóan csökkent a kukákba kerülő hulladék mennyisége, ezért visszamondtak még egy 240 l-es gyűjtőedényt. Egyértelmű volt, hogy több lakó nyitott a komposztálásra, ezért az intézőbizottság megrendelt 2 db zárt komposztálóedényt, melyek közvetlenül a szemétgyűjtők mellé kerültek. Ezek rövid időn belül kevésnek bizonyultak, így további két komposztálót helyeztek az előzőek mellé, tehát napjainkban összesen már négy darab 340 l-es műanyag komposztálót használnak a háztartási- valamint két lombkomposztáló hálót a kerti zöldjavakhoz.

 

Az elmúlt évek során az alábbi tapasztalatokkal gazdagodtunk:

Egy társasházban akkor működik sikeresen a program, ha a lakók közül egy személy felvállalja, hogy figyelemmel kíséri a komposztálást, ez a komposztgazda, jelen esetben, a XII. kerületi társasházban a házmester. Fontos, hogy minden lakó értesüljön róla, ezért közgyűlésen kell bemutatni a programot. A megfelelő tájékoztatás érdekében ismeretterjesztő, a programot bemutató anyagokat kell készíteni, melyeket minden háztartásba el kell juttatni, hogy a lakók teljes körű információt kapjanak. Érdemes a komposztáló közelébe egy rajzos plakátot is elhelyezni, melyből a gyerekek is tudhatják, hogy mit tehetnek a komposztálóba, és mit nem. Jó lenne, ha az önkormányzat is támogatná az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket. Arra vonatkozóan egyelőre csak közelítő adataink vannak, hogy kik azok a ház lakói közül, akik részt vesznek a mintaprogramban, és kik azok, akiket még meg kellene győzni. A társasházat évente tájékoztatjuk arról, hogy mennyi szemétdíjat takarít meg a komposztálásnak köszönhetően, mivel a lakók többségére a gazdasági érvek hatnak leginkább.

 

A program elindítója:

Eleőd-Faludy Gabriella
Mobil: 30/544-8778
E-mail: efgabi@komposztmester.hu

 

A HuMuSz komposztálásról szóló filmjének végén is szerepel a társasház.